A Fejér megyei német nemzetiségi önkormányzatok szakmai napja Mit? Hogyan? Miért? – Egy életen át tartó tanulás a nemzetiségi munkában

Mindennapjainkat behálózza az egy életen át tartó tanulás folyamata. Az iskolában, a munkahelyen, a nemzetiségi munkában időről időre újdonságokkal szembesülünk. Ezért fel kell vérteznünk magunkat, hogy a jövőben is eredményesen működhessünk. Ebben kívánt a Fejér megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület segítséget nyújtani. A megyében működő tizenöt német önkormányzatnak: megkönnyíteni a munkájukat, új utakat és módszereket keresni, amivel a hagyományápolás, a médiával való kapcsolattartás, és általánosságban a településeiken való működés sokkal több eredményesebb lehet, mint eddig.

A szakmai nap, mely Mányon került megrendezésre, négy témakörben nyújtott segítséget: a feladatalapú és a működési költségek, valamint ezek elszámolása; a nemzetiségi önkormányzatok által átvett köznevelési intézményekkel kapcsolatos tapasztalatok; a nemzetiségi önkormányzatok részvételi, együttdöntési jogai (egyetértés, véleményezés); valamint a megjelenés a médiában.

Nemcsak a nemzetiségi önkormányzatok megjelent elnökei és tagjai, de a települések képviseletében megjelent tisztviselők – jegyzők, ügyintézők – is nagy várakozással tekintettek a nap elé. A felkért szakértők lelkiismeretes felkészülést követően tartották meg előadásaikat, válaszoltak minden feltett kérdésre, és folytattak négyszemközti egyeztetéseket még a szakmai nap szünetében is. Tircsi Richárd és Oláh István a Miniszterelnökség képviseletében, valamint Appel László a Nemzetiségi Pedagógia Intézet munkatársa sok nyitott kérdésre adott választ, sikerült tisztázni több félreértést bizonyos témákban. Az előadások mellett a résztvevőknek lehetőségük volt gyakorlati feladatokat is megoldani és a médiával való kapcsolattartásban olyan eszközöket és módszereket keresni, melyek a lehetséges érdeklődőknek a nemzetiségi önkormányzat eseményeiről, rendezvényeiről és eredményeiről nyújtanak információt.

Úgy véljük, hogy a nemzetiségi munkához nagy kitartásra és olyan készségre van szükség, amely segítséget nyújt abban, hogy mindig megújuljunk. Ehhez mindenkinek, aki ezzel foglakozik, új ötletekre és különböző témákról való egyeztetésekre van szükség. Eszmecserékre és közös problémamegoldásra. Ehhez nyújtanak segítséget a szakértők tanácsokkal és módszerekkel, de a helyes utat, amire nekünk van szükségünk, amely nekünk pont a legmegfelelőbb, magunknak kell megtalálnunk.

A szakmai nap megvalósítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma a NEMZ-CISZ-18-0511 számú pályázatára nyújtott támogatásával segítette.

P.K.

Emeri Etőforrások Minisztériuma
A rendezvényt támogatója 
????????????????????????????????????